#Szegedi Tudományegyetem

Az is baj, ha van rajta sapka, és az is, ha nincs

Magyarországon egyedülálló képzést szüntetne meg a vizuális kultúra szak leépítésével a felsőoktatási államtitkárság, amely úgy tűnik, összekeverte a kreatív design iparágak számára képző szakot a szintén megszüntetésre ítélt önálló filmes szakokkal. Egy múlt heti szegedi fórumon kiderült, a konzisztórium ötletét a rektorok vetették fel, de például a vizuális kultúra szak ügyében az érintett rektor álláspontjára fütyültek.

Szlavkovits Rita

A Ságvári-dilemma: van egy joghézag, és van a politika

Egyetlen hatályos jogszabály sem kötelezi a Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumát arra, hogy nevet változtasson, állítja egy egykori diák, aki a vonatkozó törvényeket egy honlapon közzé is tette. Négy nap alatt több mint hétezren lájkolták a „Ne nevezzék át a Ságvárit!”. A történész a kommunizmus áldozataira való tekintettel mindenképpen a névváltoztatás mellett van, a szociálpszichológus szerint viszont hatalmi erőfitogtatásról van szó.

hvg.hu

VS.hu: Ugorhat Merkel szegedi díszdoktorija, ha nem tudja átvenni

Lehet, hogy nem is kapja meg a Szegedi Tudományegyetem díszdoktori címét a német kancellár, ha magyarországi látogatásán Angela Merkel nem tudja személyesen átvenni az oklevelet – írja a VS.hu. A portál úgy tudja: a német kancellár programja nagyon szoros, így nemhogy Szegeden, de lehet, hogy Budapesten sem lesz ideje a ceremóniára.

MTI






Mobilos képzés indul az SZTE kommunikáció szakán

Négy szemeszteren átívelő, az intézmény kommunikáció- és médiatudomány szakos diákjai által felvehető speciális képzést indított a Magyar Telekom támogatásával a Szegedi Tudományegyetem. A mobilkommunikációs és közösségi médiás ismereteket nyújtó képzésben elismert szakemberek segítik a hallgatókat.

hvg.hu

Csak a büfét vihetik a magyarok a lézerkutatóban?

Magyar cégek is beszállnának a többségében európai pénzből megvalósuló hipermodern szegedi lézerkutató „bebútorozásába”. Csakhogy hiába vannak olyan vállalkozások, melyeknek van olyan termékük, amit fel lehetne használni a kutatásoknál, ha megfelelő minőségbiztosítási rendszerek hiányában nem tudnak labdába rúgni a beszerzési pályázatokon. Jó hír: kis ideje még van a kormánynak, hogy észbe kapjon.

Szlavkovits Rita





"Hibernáltuk magunkat" – vakrepülésben a felsőoktatás

Lassan négy hónapja vakrepülésben működnek a magyar felsőoktatási intézmények: nem tudják, milyen elvek és szabályozás alapján kapják az állami finanszírozást, csupán annyit, hogy a pénz lényegesen kevesebb, mint a korábbi években. Az intézmények különalkukban reménykednek, addig viszont létszámleépítés, elszabaduló adósságállomány és fizetési nehézség jöhet. Szegeden a NAV már inkasszót is kivetett.

Stemler Miklós


Geotermikus fűtésre állnak át a Szegedi Tudományegyetemen

Összesen harminchat közintézményt, főleg a Szegedi Tudományegyetem klinikáit, kollégiumait, oktatási épületeit ellátó geotermikus fűtési rendszert alakítanak ki a csongrádi megyeszékhelyen. A fejlesztéssel a gázfűtés költségeihez képest várhatóan 30 százalékos megtakarítást lehet elérni.

MTI



Virágzik a téltemető Szegeden

A téli időjárás ellenére virágba borult a téltemető nevű vadnövény a szegedi füvészkertben - közölte a szegedma.hu hírportál, amely fotókat is közölt az élénksárga virágról.

hvg.hu